Amerigo Neo Ballard

A bolygó neve: Halál (?)

avagy

AZ EMBER KÜLDETÉSE

Mi már egy olyan dimenzióba születtünk jelen tudatszintünkön, amely valamikor, réges-régen kiszakadt – vagy leszakadt – az időtlenség isteni állapotából. Amikor az első ember megjelent ezen az égitesten – tbk. a Mózesnek tulajdonított első könyve szerint –, ebben az univerzumban már létezett az IDŐ, és létezett a SÖTÉT (káosz). Az emberiségre kezdetektől olyan Nap és Hold süt, valamint olyan csillagok ragyognak, amik jelenlegi hatalmas dicsőségük ellenére szintén az idő fogságába zártak, nem örökkévalóak, vagyis elmúló dicsőségűek. (lásd pl. Máté 24:29)

A látható anyagot kozmoszunkban a tudósok csupán kb. 4%-ra becsülik, ebből a Napunkhoz hasonlóan világító, de magukban elmúlást hordozó halál-csillagok még kevesebb százalékban világítják meg a fekete űrt, világossá tenni és felmelegíteni, így élettel kitölteni pedig egyáltalán nem képesek, még relatíve több miriádos nagyságrendjük ellenére sem. A kozmosz óriási mértékben rideg és sötét, és ha az előbbi tudományosan állított százalék-arányok felől vizsgáljuk felfoghatatlan méretét tekintve, akkor gyakorlatilag szinte halott!

(Figyelmeztetnék a kevésbé figyelmesek kedvéért, hogy itt az univerzum anyagi oldaláról terjengek ilyen „borúsan”, de tényszerűen! -- Ugyanakkor még azzal is kiegészíteném itt a 2003-ban leírt látásaimat, hogy akinek tetszik, a könnyebb megérthetőség kedvéért az idő-teret, mint ami "fogva tartja" a szabad és örök tudatot, nyugodtan átfogalmazhatja és behelyettesítheti az "álom-térrel", mint ahogy ebben az alrészben is érintve lesz a sötét, lehúzó káosznál, hogy az nem más, mint az isteni forrástól /közvetlen tudatos irányításról levált/ megtöredezett interferenciális gondolat-hullámok "kavalkádja", amivel lehet "játszani", "varázsolni", egyszóval máyát, illúziót teremteni. Ez az illúziós álomjáték azonban nagyon komoly, sok-sok örök-kör szenvedést tud rabul esett tudatunk számára okozni, illetve végső soron képes azt a személyes részünkről teljesen le is "nullázni", vagyis ez az illúzió nem kis tétre megy, nem gyerekjáték, amíg mélyen vagyunk alatta /emlékezzünk a "Mátrixra" - a virtuális világba bekötötten "meghalhat" a tudat tudatossága.. Ezért is, és a részemről akkor megcélzott olvasói kör tudatszintjével való azonosulás szerint is -- írtam 2003-ban, ma is vállalható módon erről úgy, ahogy az egyszerű ember ma megéli véres valóságként saját testi tudat-drámáját. Mikor valóban megébredünk annyira kellően Isten kegyelméből -- aminek elmebeli előkészítéséért írtam is ezt a néhány útkereső tanulmányt --, akkor fogjuk igazán tisztán átlátni, hogy mennyire "valós" és nem "valós" veszélyeket hordozott számunkra az, ami egy bizonyos emelkedettségi szint után csupán gyerekjátéknak fog tünni...)

A minket körülvevő legalább 96 % -osan sötét, hideg, üres mindenségben, csupán csak a 4%-nyi elmúlásra ítélt anyag egy töredéke pislákol, ami biztosan elbomló protonokból, és egyéb elpárolgó részecskéből áll. Az elméleti, majd pedig a kísérleti tudomány is alátámasztotta a most már tagadhatatlan tényt, hogy az anyag (és a tér-idő energiái is!) – amiben addig szilárdan hittek – nem örökkévalóak, hanem beléjük van kódolva a halál, a lassú, de biztos elmúlás az idő-tér természetének köszönhetően. Vagyis mi már egy elmúló, és haldokló világba lettünk behozva, ahol – a kozmikus méreteket tekintve – egy rendkívül kevéske anyagnak haldoklásából élünk. Sajnos tény, hogy a bomló anyag agóniájából felszabaduló entrópia által sugárzott tűzben látunk-melegszünk, és létezünk. Ahogy a Mester e tudományos felismerést megelőzve többször, többféle formában is kijelentette: a jelenlegi Ég, és a jelenlegi Föld elmúlik… de íme, Újakat teremtek, mivelhogy a láthatók csak ideig valók! (vö. II.Kor.4:18)

Az Időnek van kezdete, és ebből következően van vége is. Az apostoli Ige kijelenti, hogy ez a Kezdet és Vég maga az Atya Forrásából kilépő és megnyilvánuló Logosz, aki teljesen kiüresedve isteni hatalmából (Fil.2:5-11!!) Jézusban az anyagba, a húsba, a törvény (átok – Gal.3:10-13) alá emberré testesült, majd tisztán emberi alakjában, húsban legyőzte a vétket, ami addig elválasztotta a tudatot az isteni ős-forrásától. Az Emberé lett Logosz ezzel a pokol fenekéről való „mennybetörésével” visszakapcsolta az emberi világot az Atya Forrásához, mivel emberként megvívott győzelmét kiterjesztette minden lét- és tudatsíkon keresztül áthatolva a legmagasabb trónok fölé, egészen az Atyáig, az Ő szívéig. Onnantól a Fiúban Ember ül az Atya trónján mindeneken s mindenható módon uralkodva. Így nemcsak korábbi Logosz „formáját”, és tudat-szintjét szerezte feltámadásával vissza, hanem az Atyát és az Embert tette egyé magában, mint Emberfiában és Istenfiában, méghozzá mindeneknek felette, ami az Atya forrásából valaha kiáradt, vagy ki fog áradni. Ez az örömhír, vagyis az evangélium Jézus és apostolai szerint, és a hazugság e világában pont ezért nem hallod ezt kihirdetve…

Az Idő tehát a Logoszban – Isten első /kimondott/ Logikus Gondolatában – elkezdődött, de mivel Isten valódi természete Örök, és ez ugye az elmúlással nem illik össze – ezért szükségszerű, hogy egyszer az Idő újra feloldódjon a végtelenségben, mikor az Atya a Fiúban mindeneket visszaemel önmagába, a megnyilvánulatlan örök-forrásába. Van tehát az Időnek ez az abszolút vége. Ugyanakkor mivel mindenkinek személyes „kútja” van ehhez az időforráshoz (ami saját személyes terét /meg-tört-Én-elem-ét/ „írja”), ezért vannak „személyes-idők” is. Illetve, ha ezek a személyes idők egymással szimbiózisba létrehoznak társadalmi, kulturális, vagy „nép-időt”, akkor például világ-korszak és uralmi időkről is beszélhetünk. Az apostoli írások sokat beszélnek a végső-, az utolsó időkről, és arról, hogy e világ-idő zsarnok ura tudja, hogy kevés az ideje. A személyes idő-tere gyorsulva szűkül és fogy, és azon van, hogy minél több tudatot kapcsoljon ehhez a sötét káoszba kiforduló saját-idejéhez, amivel a minél több lélek feletti hatalmát igyekszik átmenteni a következő ciklusára a „külső sötétségbe”. Az Idő a lázadóknak lett adva a vétek miatt, de ez az Idő a végéhez közeledik, és Krisztusban, az Örökkévalóságban hamarosan megsemmisül.

Isten birodalmában tehát csak időtlenség van, ott nincs elmúlás. Az elmúlás az halál, és az Atyaisten nem ismer halált, természetétől idegen az elmúlás. A halál a bűn, – helyesebben fogalmazva az eredeti szöveg jelentése szerint – a vétek következményeként jött ebbe a világba, tehát az elmúló idő is e vétek miatt van. A véteknek, a halálnak, és ezért az Időnek végleg el kell múlnia! Ezért Krisztusban Isten befejezi az Időt, és elhozza az időtlenséget, az örökéletet (I.Kor.10:11/b; Zsid.1:1; 9:26). Az Idő tehát fogy, és hamarosan a világ számára is nyilvánvaló módon elmúlik…

Mivel az ember húsba alkotása előtt már létezett múló-idő, ez azt mutatja, hogy már a húsban lévő ember előtt történt valami súlyos lázadás az örökkévalóságban, ami ezt az univerzumot kiszakította Isten országának időtlenségéből, és az Idő – vagyis az elmúlás, a pusztulás befolyása alá rendelte azt. Ez az a hiábavalóság, amiről az apostol beszél a rómaiaknak írt levelében (Róm,8:20,21). Bizony a világunkat kettészakították azok az ősi lázadók láthatókra és láthatatlanokra. Ideig valókra és örökkévalókra. Sötétségre és Világosságra. Az, hogy ez a hideg, fekete kozmosz valamikor, egy korábbi szint-állapotában teljes volt élettel és fénnyel – még a jelenlegi emberi faj előtt – Isten örök dimenziójának részeként, és hogy ismét vissza fog lépni alkotott világunk a tér-időből az ősiség, korlátok nélküli, végtelen és szabad dimenziójába, az hosszú időn keresztül „az Ő akaratának titka volt”, amit most:

„Megismertet velünk… az Ő jókedvéből, melyet eleve elrendelt magában, az idők teljességének rendjére nézve, vagyis hogy

 ISMÉT egybeszerkeszt magának mindent a Krisztusban, mind, amelyek a mennyekben vannak, mind, amelyek a földön vannak…” (Ef.1:9,10)

Az Alkotott világ az apostoli írások tanúsága szerint, ezt a dicsőséges szabadságot várja és keresi sóvárogva. Az egész kozmosz fel akar szabadulni az Idő – vagyis az elmúlás és romlás rabszolgasága alól.

„Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett… azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától, az Isten fiai dicsőséges szabadságára.”  (Róm.8:20,21)

S valóban! Az embereken tökéletesen megfigyelhető, hogy a szívük mennyire mélyen vágyakozik a szabadságra. Meg akarnak szabadulni félelmeiktől, fájdalmaiktól, bizonytalanságaiktól, betegségeiktől stb. – végső soron magától az elmúlástól. Mindattól, ami mérgezi és boldogtalanná, vagyis hiábavalóvá teszi célt-tévesztett, semmibe párolgó röpke testi-földi létüket. Hisz mondjunk egy célt, ami örök, ami maradandó, ami nem elmúló – vagyis ami nem hiábavaló, nem pusztán rész-cél a Földön. Mint ahogy az elején ráutaltunk, a múló Idő uralma folyamatosan kifosztja, kirabolja földi létünket, és mindent elveszítünk végül, amiért éltünk, ha nem valóban örök célokért éltünk. Igen, mindent, még a szeretteinket is elveszítjük, vagy ők veszítenek el minket – „csak idő kérdése”! De mi ezzel merünk e valójában szembenézni? Mert akárhogy is csapjuk be magunkat ezekkel a részcélokkal, mint az élet állítólagos értelmével, ezek valójában röpke illúziók, amivel meg akarjuk okolni az önmagában hihetetlen módon, nagyon mélyen fájó és értelmetlen perc-emberségünket. Csak, hogy elhitessük magunkkal: van értelme itt így és ekként élni (gyakorlatilag születésünk pillanatától a garantált elmúlás felé haladva haldokolni), ahogy a világ berendezte és mutatja ezt nekünk.

(Például úgy, hogy a perc-emberségünk rövidkére szabott idejét ravaszul még rövidebbé téve hozzákötötték idő-életünket (!) a pénzhez (a mammon-istenhez), így azért, hogy a rövid földi létünket azokkal tölthessük, akikért szerintünk érdemes élni, pont a pénz keresésére szánjuk oda az elmúló idő-életünket, és nyilvánvaló módon ez pont a szeretteinktől rabolja el az életünk javát! Ez a 666 bélyege a homlokon, vagyis a látásmódunkon – a pénznek/mammonnak áldozzuk időnket és ezen keresztül a szeretteinkkel való szabad – istenes – életünket! Ravaszul kitalált csapda ez, ahol eljátsszák nekünk, hogy majd jön a jövőben egy chip a testbe, és az ellen majd fel kell lépnünk, holott ezzel altatták el a jelen világot, hogy már most mindenki, aki kapcsolódik a banki és pénzügyi szolgáltatások rendszeréhez, az be van kötve gyakorlatban /jobb kéz/, és tudatban /homlok – harmadik szem/ is a 666-os anyag-uralta rendszerbe! Olyan ez, mint az egyiptomi rab-szolgaságnak leírt rendszer a héberek ószövetségében, amiből egy szabadító vitte ki őket a totális anyagi létbizonytalanság és kilátástalanság pusztájába azért, hogy csak Istennek, és ne az anyag-isteneknek szolgáljanak. Azok a népek pedig megijedtek a pusztai, anyagi kiszolgáltatásuktól, és kicsinyhitűségükben szépnek és vonzónak kezdték látni azt a rabszolgaságot, amiből örömmel jöttek ki korábban, de ami biztosította számukra törvényi úton a napi kenyeret. Ahogy ott, úgy most még inkább egy Istentől rendelt csodák általi szabadítót várhatunk /azonban ezt a „képet összekuszálják” némely okkult csoportok tudatosan a saját maguk rejtett ismeretei által összeeszkábált hamis-szabadítóval/. Mert, hogy ebből a csapdából hogyan is léphetnél ki jelenleg egy óriási segítő kegyelem és beavatkozás nélkül? Vagy inkább letagadod annak igazságát, amit írtam, és büszke hívőként várod (el) urad érted jöttét, olyan emberként, mint akinek teljesítménye feljogosít arra az elvárásra, hogy a Mester elvigyen magával az Égbe? Lásd be, ha igaz, amit írtam a 666-ról, akkor ma nincs ember a Földön, aki ne hatalmas kegyelemből és ajándékból szabadulhatna csak meg, nem pedig bármely korábbi hit-rendszer szerinti vallásos, testi teljesítményéért. Gondoljunk csak arra a vallásos-tömegre ott a széles úton, akik Jézust Uruknak szólítva és vallási teljesítményükre hivatkozva elvárják Jézus szabadítását. Nos, nekik mi lesz a jutalmuk? A Mester az evangéliumban előre megmondta ezt. Úgyhogy nagy kockázat a vallásra épített életünkben, önmegkötözöttségünk erkölcsi, és szabadító erejében hinni a kegyelem ingyenessége ellenében.)

Ugyanakkor, eközben kevesen mernek belegondolni abba a ténybe, hogy e földi-testi világban valójában – az örök-dimenzió forráshoz való személyes kapcsolódásunk nélkül – minden, amit teszünk és csinálunk, az enyészetnek készült, s mindent, amit alkotunk vagy szülünk, a halálnak nemzzük és szüljük. Még imádott utódainkat is… Hazudunk magunknak és szeretteinknek, csak nehogy elrontsuk ezt a rövidke „játékot” itt a hús-érzékek irányította világában, hiszen „egyszer élünk”, azt se sokáig. Nem túl komoly intelligenciával átgondolt levezetése ez sokak részéről az élet értelméhez való hozzáállásuk indoklásának…

Persze egyáltalán nem az intelligencia hiányzik itt legtöbbször, hanem a bátorság az igazsággal való szembenézéshez. Félelem a félelemtől, hazugsággal gyógyítgatva. Ez a halál-félelem világának uralma rajtunk, ami hazugságokba kerget az Igazságtól való félelmünkön keresztül. Pedig, ha már mindenképp félni akarunk, éppen nem az Igazságtól kéne szerintem, hiszen – mint itt fejtegetve volt fentebb – pont az tehetne szabaddá, vagyis az Igazság – ami a Jézusban testesült halált és elmúlást emberként legyőző időn-kívüli Logosz – aki az Atya szívének megnyilatkozó – megnyilvánuló, Örökéletű Forrása…

Ugyanakkor e témakörnél felmerülhet egy jogosnak ható kérdés: az Alkotónk miért egy rothadandóság és pusztulás alá rendelt, sötét és hideg lakóhelyet választott, mint univerzális keretet ennek a kicsiny – elementáris, kozmikus eseményektől alig védett – Föld nevű űrhajónak, és rajta fiának, az első Embernek, s őbenne nekünk? Mert Isten Fiának – az első földi embernek – küldetése volt: a korábban az örökélet Ős-forrásától, Istentől eltávolodott, elidegenült kozmoszt kellett visszahódítania a Menny számára fokról – fokra. Ennek kezdete volt egy „program-mintának” adott kicsiny paradicsomi kert, amit Isten földi fiainak szaporodás által – az embernek szánt uralkodói hatalmánál fogva globalizálni kellett volna, majd később nyilván e mintát kiterjeszteni az egész univerzumra. Vagyis a 96%-ban sötét, üres és halott idő-tér világegyetemünket magunkkal kell emelni e küldetés szerint – vissza, a forrásához, az időtlenség fény dimenziói felé.

Igen. A Föld nevű bolygót a Csillag- és Nap-rendszereivel együtt az Ős-forrás kilehelte Logoszán keresztül az időtlenség világaiba, mint lehetőséget az Atya dicsőségére. De e Kezdetben alkotott fényvilágban született Föld egy későbbi ős-lázadásnak lett kitéve, amely az atyai Forrással szembeni hűtlensége által, az attól való elfordulással-eltávolodással a sötét káosz vizeibe mártózott, és lett annak átmenetileg martaléka. A Káosz halott vizeit értelmezhetjük jelen tudatunkkal úgy, mint az isteni forrásról, életről, szellemi fényéről levált, periférikus időhullám „darabkák” tengerét. Ezek amolyan „irányvesztett/cél-tévesztett”, eltávolodott, egymásnak „ellentmondó” töredezett, forrásvesztett, elsötétülő „fény-kvantumoknak” az óceánja.

E részecske-hullámok már nincsenek az őket kibocsátó forrással és egymással egy hullámhosszon (interferencia, zavar a „tér-erőben”). Isteni szempontból ez a „világ vége”, amit a testesült Logosz „külső sötétségnek” hív – ahol pedig kín van, „sírás és fogak csikorgatása” az isteni forrás hiánya miatt. Ezt az állapot-helyet nevezik a vallások pokolnak is. Mivel e káosszá (kaotikussá-zavarossá) lett, elsötétült hullám-tér eredendően az Ős-forrásnak a periférikussá és széthullottá vált gondolat/logosz elemeiből ered, így, ha egy tudat efölé a tér fölé kerekedik, úgy képes – mint lego- (logosz-) darabkákkal – „játszani” vele, „építkezni” belőle, rendszerbe rakni, vagyis teremteni általa. Az ős-lázadás ezt tette a Földdel és a körülötte lévő térrel. Rátette a „fekete-kezét” és átvitte azt a külső sötétségre (egy igazság-elemekből /logikailag -racionálisan "igaznak ható", de az örök-forrás-nélkülisége miatt hamisított logosz-elemekből/ összerendezett, öntudatlan álom-fogságba, amiből nekünk ébrednünk kell hamarosan a Forrással való újrakapcsolódás által).

Az ős-lázadás következtében a sötét káoszba merült tehát a földi térség, aminek sötét, ragacsos-anyagú, zavaros vizeiből Isten – részben – visszaemelte azt, és becsempészte e világba újra a fényt. A héberek mózesi könyvében, rögtön az első versekben úgy van ez leírva, hogy „Kezdetben teremté Isten az Eget és a Földet.” – Pont, pont, pont… Majd – „A Föld pedig kietlen és puszta vala, és set-étség vala a mélység színén, és (DE) az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.” (lásd: I.Móz.1:1,2) Majd a harmadik versben jön az isteni beavatkozás megkezdése, és ennek a földi síknak a káosz sötét, fekete vizeiből való kiemelése, mégpedig az Istennek e térségen kívül-fölül lebegő szelleme által fényt hozva a sötétségben kietlenné és pusztává – a lázadás és szakítás következtében „tohuvá és bohuvá” lett földi dimenziónak.

Amit teremtésnek hívnak sokan e könyv alapján, az valójában a teljes sötétségből való fény-perifériára való visszaemelése Földünknek és környezetének, majd a tér át- és berendezése a hamarosan „felszabadítóként” érkező új faj számára, a földi-testbe injektált Isten forrásából, Isten fiaként születő ember-szellem számára. Figyeljük meg, hogy Isten Szelleme az Ember érkezéséig „kívül” lebeg e sötétséggel megfertőzött világ fölött – Isten „lekiabált” parancsszavakkal rendez és teremt –, és csak az Ember érkezésével, a Szellem testbe-fújásával lép be ide az a bizonyos isteni Szellem a Földre! Vagyis az Ember a Szent Szellem belépési pontja ebbe a világba, ő az egyedüli kapuja Isten e világ bukott természetét uralni és megváltani képes erejének...

Ám a körülöttünk lévő űrben még mindig ez a barátságtalanul életellenes, sötét és fagyos hideg uralkodik, és az elmúlás lüktet minden égitest atommagjában. Távolról a túlélés szempontjából gyönyörűnek látszó ékszerdoboznyi föld-űrhajónkat az egyre rövidülő Idő karjai fojtogatják, miközben biztonságosnak, élhetőnek tűnő, szűkülő életterünkre kiírhatnánk figyelmeztetésként egy esetlegesen gyanútlanul világunkba pottyanó idegen turistának: Vigyázat! Aki ide belép, menthetetlenül találkozni fog a halál, az elmúló idő törvényének szomorúságával!

Vagy talán Te – akivel esetleg azt hitették el, hogy ez a világ a tökéletes Istennek kezdetektől tökéletlen alkotása – nem tűnődtél még el mélyebben azon, hogy kedves égi Atyánknak vajon mi lehetett a szándéka, amikor a barátságos mennyei dimenzió helyett, a halott űr legeldugottabb sarkába lehelte isteni szellem-életét Ádámba, Isten-arcú fiába? Igen, vajon mi késztethette arra, hogy gyermekének a Világosság, az Örök Fény Trónjától a lehető legmesszebb adjon életet és teret, olyan messze, ahol gyakorlatilag már nem is láthatják egymást szemtől szembe? Hacsak nincs valami rendkívüli célja és küldetése az embernek ezzel a legfelsőbb tróntól leszakadt, periférikus határ-világgal…

A szellemi-lények dicsőséges és szabad testéhez képest, vajon miért is volt szükség az emberi testet alacsony-rendű földi elemekből felépíteni – alárendelve és kiszolgáltatva ezzel őt az angyalokkal szemben, e világ elmúlásba hajszoló, anyagi szempontból ellenállhatatlanul elhalást generáló törvényeinek, erőinek? Mert hisz a Föld isteni berendezése a „teremtési napokban” a sötétségbe csempészett fény korlátoltságáról tesz bizonyságot, mikor is osztoznia kell e fénynek a sötétséggel egyenlő arányban. Vagyis az anyagot lebontó, erodáló duális tér-idő fogságában volt már akkor is e világ, aminek angyalok alá rendelt halott anyagából csak ezután alkotta meg a testünket. Érted? A már időbe zárt, bukott anyagból és az ahhoz kapcsolódó elemi erőkből-által alkották meg az emberi testet!!!

Pedig az apostoli írások szerint az angyali rendek az Isten földi fiainak szolgálatára vannak rendelve eredendően, és nem fordítva (lásd okkult mágikus praktikák vagy vallásosság mögé bujtatott túlvilági erőkhöz való lélek-manipuláló könyörgések, alázkodások, mantrák, szertartások)! Miért is szolgáltatta ki tapasztalatlan újszülöttjeit a Teremtő – szinte azonnal magukra hagyva őket – ezen időzárvány alatt lévő, vagyis halál bolygóját uralni képes démonikus, természetfeletti (természeti erőket uraló) kísértő lényeknek? Vagy ilyenek nem is voltak? Ha nem, akkor kitől kellett őrizniük a kertet az isteni parancs szerint? S jött is a kísértő? Becsapta őket a bibliád szerint naiv tudatlanságukért? Te egyedül, védtelenül hagynád tapasztalatlan gyermekeidet egy ilyen kísértő környezetben, aztán megátkoznád őket és utódaikat, ha hibáznak egyet, miután magukra hagytad őket???

Valószínű, hogy te soha nem tennél ilyet! Minimum, hogy egy babysittert megbíznál kiskorú gyermeked mellé, ha mindenképp el kéne, hogy menj egy kis időre mellőle! Akkor te tökéletlen emberként is jobb vagy ennél az Isten-képnél? Ennél az Isten-képnél igen, még te is jobb vagy. Akkor, hogy adhatunk imádatot egy nálunk alacsonyabb rendű érték-képviselet felé? Mert ha te nem tennéd ezt a gyerekeiddel, akkor a te értékítéleted szerint ez egy kimondatlanul is alacsonyabb erkölcsi minőség, amit soha nem követnél személyes sorsodban…

Ez a történet egy kicsit biztosan másról szól, mint ahogy általában prezentálják azt. Ez az isteni uralomról szól, amely által sötétbe zuhant terünket ki kell szabadítani, ki kell vezetni a megosztott, duális és ellentmondásos, sötétség által uralt térből az Isten országának teljes és osztatlan fény-világosságába. A válasz tehát a hagyományos Biblia-magyarázatok szülte előbbi miértekre az Ember küldetésében van! Mert nem ok és cél nélkül kerültünk mennyei forrásunk trónja helyett, csupán porszemként a talpa alá, lábának zsámolyára. Az emberi élet rendeltetése nem az, hogy néhány évtizedre belekóstoljon ebbe a barátságtalan és veszélyekkel teli sötét és istentelenné lett világba, és aztán – hol volt, hol nem volt – megsemmisüljön! Ha örökre el kellene tűnnöm kellemes emlékeimmel, identitás-tudatommal együtt, akkor gyakorlatilag kár volt megszületnem!

Akkor kár volt értelmet kapnom, amivel már most felfoghatom, hogy így még sincs értelme az egésznek! Hiszen így leszármazottjaimnak is csak ugyanazt az elmúlást adom tovább ajándékba, hogy mielőtt hozzám hasonlóan ők is elmúlnának, ők szintén adják tovább gyermekeiknek ezt az elmúló, vagyis hiábavaló, romlás és elenyészés uralma alá rendelt életet. Pedig mi értelme valamit annak a biztos tudatba megkapni, és jószívvel továbbadni, hogy ha azt garantáltan bármelyik pillanatban elragadhatják tőlünk és szeretteinktől? Nincs is értelme, ezért aztán a legtöbbünk a halálunk pillanatáig hazugságban és önámító csalásokkal kikövezett létformában éljük le létezésünk rövidre szabott idejét.

Sőt! Egész civilizációk rendezkednek be öncsaló és képmutató módon arra, hogy elégedjünk meg a ma túlélésével – amihez jobb esetben biztosítják kábítószerként a napi „kenyeret és cirkuszt a népnek” – és így százmilliók, milliárdok rabszolgálnak a társadalom alsó kilenc-tizedében, hogy fenntartsák uraik gazdag és betegesen egomán, sötéten szeretetlen fényűzését! De akik e fölött a kilenc-tized fölött vannak valójában azok is félelmeik és lelki betegségeik, boldogtalan függésének rabjai. Ők is csak rabszolgák, csak talán egy luxus-cellában, amiben ugyanúgy a Halál és a Félelem szelleme kínozza, gyötri őket addig, amíg valóban elérkezik személyes tér-idejük vége, az élők közül való kivágásuk napja! Utána pedig jön rájuk az örök ítéletnek nevezett tér-börtön, amely újabb örök korokra összeláncolja őket a szívük telhetetlenségének és félelmeinek kínzó szellemeivel, ahol a kínjuk füstje szállni fog örökre…

Nem! Az ember nem ezért jött erre a bolygóra, mennyei családjától, eredetétől, származásától ily távoli helyre, mintha valami büntetésként, száműzetését kellene itt letöltenie! Nem is azért van itt, mintha az Isten égi birodalmában, az Örök Fény hazájában már nem lenne számunkra élettér, és így mint legkisebb gyermekek már kiszorultunk volna annak örökségéből és áldásaiból. A Mester azt mondta sok hely van ott, ezért helyet készít nekünk, és visszajön értünk, azokért, akik Őt tették meg létük Forrásává.

Az Úr a Szellem – mondja az apostoli tanítás (II.Kor.3:17) –, és az Örökkévaló Szellemnek itt, az elmúló anyagvilágban van szüksége ránk, hogy egyedülálló küldetésünket betölthessük. Nincs még egy lény a Alkotó kozmoszában, akire akkora dicsőség vár, és akire akkora tisztesség bízatott, mint az Emberfiára! Az Ember küldetése pedig pontosan lényének különleges összetettségében rejlik.

Az Ember az Idő törvényeinek alárendelt, e bukott – Isten világából kizuhant – anyagból épített testbe lehelt örökkévaló isteni szellem! Az Emberben egyszerre van jelen a látható, és a láthatatlan, az idő alá-, és az idő fölé rendelt természet. Miért? Mert az Ember Fia – aki Isten Fia is – rendeltetett arra a csodálatos küldetésre, hogy a teremtett világot felszabadítsa az elmúlás rabszolgaságából, az Idő fogságából (Róm.8:19-21). Ez a furcsa, kettős természete teszi őt alkalmassá arra, hogy benne ismét egyesüljön a földi és mennyei természet, és ezáltal az Emberen keresztül egyesüljön e két világ, ami egykor már Egy volt (Ef.1:10)!

Küldetésünk a jelen világban: a szabadítás! Az Ember SZABADÍTÓ!

Ahogy az apostoli írás mondja: „mert nem angyaloknak vetette alá a jövendő világot, amelyről szólunk…”, hanem az Embernek, akit rövid időre tett csak kisebbé azoknál a nagy erejű szellemi lényeknél, angyaloknál, akik most e hibrid világ felett állnak (Zsid.2:5-8)! Csak rövid idő kérdése, és az emberi faj az angyalokat felülmúló módon uralni fogja Isten kezeinek minden munkáját. Most egy kis időre alá voltunk rendelve e fizikai dimenzió törvényeinek és korlátjainak – nyilván a megfelelő cél érdekében –, de hamarosan – a már a Mester által megszerzett, kétezer éve érvényben lévő jog mellett – a gyakorlatban is olyan hatalomban és szabadságban fognak megnyilvánulni Istennek e világrendszer szellemi törvénye alól megváltott gyermekei, aminek nagyon gyenge és torzított utánzatait ma csak a hollywoodi mesékben láthatjuk. De vigyázat, e mesék valódi célja e világban az igazság kisiklatása, ha lehet még a választottaknál is (sőt, leginkább náluk)…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.