A. Neo Ballard    

YMINDEN  AJÁNDÉK !!!Y

I. fejezet

  JÉZUS   ISTEN   AJÁNDÉKA  ÉS  BENNE

MINDEN AZ!

"...az Ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az

életre és kegyességre való..."

- II. Pét. 1:3 -

A teremtés-tan egyes elemeinek és az emberi minőség kérdésének dogmamentesítési kisérletei:

a.) alfejezet

Az Ő isteni erejét – amit az igazi keresztényeknek ajándékozott oda – a Szent Szellem hordozza.

Az I. században a Szellem isteni, vagyis nem emberi erővel látogatta meg a TANÍTVÁNYOKAT. Így MINDEN Krisztusban hívőt FELKENT az Ő erejével. Az apostoli levelekben nem létezik olyan keresztény, aki ne lett volna felkent a Szent Szellem erejével. Ez az egyedüli bibliai igazság, ami ennek ellentmond az az ellenség meglopó, kifosztó tanítása. A bibliai levelek csak és kizárólag a Szent Szellem természetével és erejével felkenteknek, vagyis a keresztényeknek íródtak. Így az abban leírtakat „számon kérni” is csak felkent keresztényeken lehet tehát, mert aki nincs felkenve Isten ezen erejével, az nem is lehet apostoli alapon igazi keresztény. A saját Bibliád szerint mondom ezt!

Aki ezeknek a tényeknek ellenáll, az a Krisztusnak és apostolainak áll ellen, akiknek a szavai vannak idézve ezekben a tanulmányokban. Ha valaki számon akar tőled kérni bármit a Biblia betűivel ütve a fejedet, akkor kérd meg, hogy előbb tegyen téged bibliai-, vagyis isteni természettel és erővel felkent igazi kereszténnyé – ahogy ezt az apostolok tették azokkal, akiknek később a leveleiket írták – és akkor, ha már valóban bibliai módon vagy keresztény –, akkor készséggel elfogadod azt az apostoli „számonkérést”, ami csakis a felkent keresztényeknek szólnak. Ha ezt nem képesek neked, mint alapot megadni, akkor viszont te szembesítheted őket a hivatkozott 66-os fekete-könyvük alapján, a hamis, anti-krisztusi (anti-kenetes) pásztorokról és tanítókról szóló figyelmeztetésekkel, akiktől óvakodnunk kell, és akiket tanácsos elkerülnünk.

Miért van szükség erre a természetfeletti (az anyag-univerzum törvényeit felülírni képes) erőre? Talán hogy varázsoljunk vele? Vagy – ahogy sok önmagából kiinduló, „vallási félelmet-keltőben” sajnos ez rosszindulatként ösztönösen felmerül –, hogy magunkat „imádattassuk” azokkal, akiket esetleg ámulatba ejtenénk különleges képességeinkkel? Ez szörnyen testi és materiális megközelítése a szent dolgoknak.

A Szent Szellem erejét – hitem szerint – nem lehetséges rossz célra felhasználni, mert annak a természete az anyai-óvó szeretet (Ugyanis Jézusnak az Atyja Szellemétől Földön született egyháza az Ő Menny-asszonya – gondolkodjunk már el ezen egy kicsit a hamis dogmáink nélkül! Pál apostoli hite szerint a mennyei/felső Jeruzsálem, aki szabadságra szüli a fiait: Ő a mi Anyánk! A te Bibliádban is így van! Aki pedig itt szül, az az Atya Szelleme és Ő nyilvánvaló, hogy NŐ, ha egyszer szül /magyarok őshitében Nagy-boldogasszony – aki Jelenések 12. részében például Istennek szül a Napban egy uralkodót a földi népek felett, aki vasvesszővel fog uralkodni/! Akit pedig az Atya Asszonya/Szelleme a Földön szül Jézusnak, az Jézus mennyasszonya, vagy pontosabban Menny-(behívott)- asszonya /vagyis a magyarok őshitének Kis-boldogasszonya/!).

A női/anyai szent-lélek pedig csak az isteni, tápláló életet, kegyelmet, és a gonosztól való védelmet közvetítheti! Értelem szerű, hogy mivel Szent, ezért nem alkalmas arra, hogy "piszkos" ügyekben vegyen részt. Ahogy az apostol itt a fentebbi idézetben írta: minden olyan képességgel megajándékoz minket, ami már itt a Földön az ÉLETRE – mégpedig az isteni életre alkalmassá tesz. Azonban a Szent Szellemmel már meglévő kapcsolatot egy kellően ki nem tisztult (hazugságoknak engedő) elme-lélekkel olyan mértékben meglehet rontani, hogy akár azonnali halál is lehet a vége, de legalábbis biztos bukás (lásd például Anániás és Szafira esetét az Apostolok cselekedetei című levélben – ApCsel 5:1-11 –). Ezért nem mindegy, mire programozzuk elménket, lelkünket mielőtt megérkezik ez a „kései eső”, mégpedig „minden testre”!

Ugyanis, ha valaki ezt az isteni minőséget megnyeri, és utána szándékosan gonoszul él ellene, annak többé nincs megújulásra lehetősége, hanem az beiratkozott az Isten ellen harcolók „örök” vesztes csapatába. Akkor most lehet azon töprengeni, miért is tiltják ezek a tanító-vezetők a hívőknek ma az eredeti, bibliai Szent Szellem erejének vételét, miközben a világból árad az erőszakos csihi-puhi, kaszabolós-robbantgatós „szórakoztatás”. Mert mi lesz, ha erre kondicionálod magad évek, évtizedek óta, és eljön a „leleplezések” (apokalipszis) függönyelhúzása? Ekkor ugyanis az isteni beavatkozás által hirtelen megvilágosíttatól. Azonban, mivel a lámpásod nincs kitisztogatva és így a lelked telve van e világi erőszakkal és félelemmel, akkor nem garantálható, hogy nem e testi programozások szerint fogsz reagálni a következőekben. Szerinted mi célból tanít a világ kisgyerekkortól félelemre és erőszakra a játékokon, filmeken, sportokon, híreken, olvasmányokon és sok egyéb „szórakozási és kikapcsolódási” formákon keresztül?

„Mert lehetetlen dolog, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek,

És megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit,

És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint akik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt”

(Zsid.6:4-6)

„Bizony mondom néktek, hogy minden bűn megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is mind, amelyekkel káromlanak:

De aki a Szent Lélek ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örök kárhozatra méltó;

– Mivelhogy ezt mondják vala: Tisztátalan lélek van benne”

(Márk 3:28-30)

Az emberi faj az ős-vétség miatt – s nem az ember későbbi „tudat-bűne” miatt –, Ádámban eleve egy bukott anyagú testet kapott, amit e világ elemi-erői/törvényei (elementárok) korlátoztak-kormányoztak. Mi ebbe a bukottak által ellenőrzött anyag-testbe lettünk fújva/szülve közvetlenül Istenből, mint örök-élő szellemek (Isten hogyan is lehelhetne ki magából természetével ellentétes halódót, elmúlót?) – s mint örök szellemek e testtel egyesülve élő lélekké lettünk ős-apánkban (örök szellem + anyag-test = ember-lélek). „Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké” (I.Kor.15:45/a)

A testünk anyagának világa – „Mózes-könyve” szerint is – a sötét káosz vizeiből lett kiemelve a teremtő Logosz „- Legyen Fény -” felkiáltása által. – A teljesen elhalt anya(g)föld imígyen, ezzel a szellemi „defibrilláló” aktussal emelkedett ki, a halott sötétség mélyéből, s lett Isten és Sátán között megosztottan a periféria világává. Ebben a fény-árnyékos teremtésben – a Fénynek és a fénytelen-sötétnek ritmikus változásai által körül-kerített kozmoszban, a testünknek e világi anyagába kötözötten tehát az ember-lélek az elmúló idő halál-törvénye alá volt eleve hajtva.

Igen, a minket körbe-keretező és magába foglalva/záró egész anyagi világot ez az elmúlás, a halál törvénye uralta már, mikor leszülettünk annak porába, mielőtt az ember még bármi jót, vagy rosszat tehetett benne. Ha ez nem így lett volna, ha nem egy idő-fogságba rekedt, haldokló kozmoszba érkeztünk volna eleve Ádám alkotásánál, akkor gondolom értelmetlen és céltalan lett volna egy külön „örök-élet fája” is ebbe az univerzumba, amiről úgymond meglehetett itt szerezni az örök/időn-kívüli életet, vagyis a szabadságot a haláltól! Ugyan minek, ha eleve örök-életűek lettek volna e világ anyag-testei? Nem, hanem eszerint sokkal inkább az idő foglyai voltak már mind ezek az anyagba-zárt teremtések, akiknek sokasága az isteni szabadításra várt!

Így a saját Bibliádból is csak azt tudom kiolvasni, hogy az örök-szellem-fi Ember az anyag törvényeinek alávetett testbe – vagyis eleve egy elmúló, lebomló, széteső formába – fújva lett élő-lélekké, amely „formációnak” a testi örök-élete csak egy esetlegesen későbbre fenntartott külön aktus által lehetett volna biztosított – az örök-élet fájáról.

A dogmatikusok kedvéért ismételve és hangsúlyozva: az úgymond emberi „bűnbeesés” előtti test eleve halott és szabadításra szoruló állapotáról beszélünk itt a Biblia alapján, amiből sokaknak ezzel szemben azt tanítják, hogy a testünk halála az ember paradicsomi bukásának a közvetlen következménye. De a te Bibliád alapján az Ember – mint test-lélek – nem azért hal meg, mert a „bűne” miatt elveszítette az eredendő testi halhatatlanságát, hanem pont azért, mert ez még meg sem adatott neki a testében, ugyanis mielőtt ez az aktus megtörténhetett volna, elzárták előle az Örök-forrást, amit ez az Isten-fája jelentett ott akkor!

Vagyis a földi örök-életet nem elveszítettük, hanem akkor még testünkben meg sem nyertük. A testünk eleve elhaló volt, mert egy elhaló világ-kozmosz anyagából volt formálva, amibe pont rajtunk – ebben a vonatkozásban a szellem által felemelt test-lelkünkön – keresztül szándékozott az Atya becsempészni nem csak az élő szellemet, hanem az anyagot örök-élővé tevő, azt feltámasztó, a Mennybe egészen visszaemelő Örök-forrást. Mindezt azért, hogy ezután mi, ezekkel az Atyától nyert személyes örök-élet-forrásunkból kiáradó szellemi-törvényekkel felülírjuk az anyag feletti hatalmat, felszabadítva Isten gyermekeiként az egész halott kozmoszt annak elmúlás-törvényei alól!

„Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.

Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, aki az alá vetette.

Azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára.”

(Róma 8:19-21)

Azt akarom talán ezzel mondani, hogy Ádámban az ember nem vétett ebben a fény-árnyék kertben? Nem azt! Hiszen valóban vétett az ember, mégpedig akkor, mikor a világukra éppen árnyék borult, és közeledett a „hűvös alkonyat” édenben, minek a közeledtével egyedül maradtak, Isten nélkül. (Mint korábban említettük már – a „Mózes-könyve” szerint sem volt zavartalan és állandó /örök/ a Jóistennel való kapcsolatuk, mégpedig e fény/árnyék-világ megosztottsága miatt – a szülő Atyjuk időnként „eltűnt” gyermekei mellől, és ilyenkor más valaki vette át az irányítószerepet édenben). Erről a vétségről is meg fogunk néhány szóban emlékezni, de annyit szögezzünk le ismételten: a Föld és az azt körbeölelő kozmosz bukott anyagból állt már az első ember-pár megérkezése előtt, vagyis e világ nem az ember vétke miatt bukott meg!!!

Nem az ember bűne az anyaggá dermedt világban lévő sötét fénytelenség, a gonoszság és a halál – hanem annak lázadó fejedelme az, aki miatt sokkal korábban elsüllyedt már e földi-tudatsík a fekete-káosz külső sötétjébe! Az ember – mint Isten fia – nem elbuktatója, hanem szabadítója ennek az aláhullott, űr-tetemmé szikkadt univerzumnak! Mint írtuk: az Atya e világot a Fény-paranccsal újraélesztve megemelte (vagyis a holt anyagba élet-energiát küldött egy fényfelvillanással), hogy az örök-forrású, örök-fényű Logosz Fia be tudjon később költözni e világnak a forrásról levált anyagába. Mégpedig szándékosan alábukva annak a „pillanat-fény” által idő-keringésbe emelt törvényszerűségei alá, de egészen le ez alá is, a legsötétebb pokoli halálig… Majd pedig onnan, a legsötétebb pokoli alapjaitól e térségnek, újra teremtse azt a feltámadásának fényével, visszakötve azt az Atya örök-forrásához, mégpedig önmaga Emberi-testében az Atya szerelme által előhívott, újra-teremtett, mindent legyőző, és mindent meghaladó fény-testén keresztül.

Tehát Ádám is, mint "krisztusi prototípus", holt-testbe szült örök-szellem, aki így élő lélekké lett teremtve, de miután teste és elme-lelke megosztatott – férfira és nőre –, sebezhetőbbé vált, mert ez már egy picit alacsonyabb „egyéni” tudatosságot szült, a „két-fél” között „megnyíló távolság” miatt. Ugyanakkor a leírás szerint eleinte a magas szellem-tudatosság még fennmaradt így is, nem vesztették el szellemi identitás-tudatukat, és rendszeresen összekapcsolódtak örök-forrásukkal, Istennel. Azonban egy „elhagyott” pillanatban a dualitásra osztott „távolságuknak” köszönhetően, hiányérzetük támadt, és nem bevárva a rendszeresen érkező isteni „válaszokat”, önmaguk kívántak eligazodni a polaritás világában. A Jóistentől elválasztva is vágyni kezdték a világuk alaposabb megismerését, így egy függetlenségi aktussal szakítottak a tisztán szellemi tudat-szinttel, és testük után immár elméjükkel-lelkükkel is megérkeztek az ellentmondások poláris világába. Magyarul egy alacsonyabb szintre, a testi érzékek területére siklatták ki lelki-tudatukat.

Meg is jelentek ennek jelei, hiszen ekkor vették észre, hogy van testük, amit elkezdtek egyből takargatni. Meg, hogy egymástól különböznek (a másikat, és másokat kezdtek okolni elesettségük miatt), illetve félelem lett úrrá rajtuk, és hazug-kifogások erdejében kezdtek el bujkálni Isten, és/vagyis a saját lelkiismeretük elöl stb. Egyszerű: a szellem-tudatból test-tudatba ájultak lelkükben. Mit veszített hát el az első ember? A tiszta,  a testet felülről/belülről irányító, érzékeit teljesen uraló és alárendelő Szellem-forráshoz való kapcsolódás képességét. Ez vezetett az Istentől való távolodáshoz, az emberi lélek, és az abból születő vágyak/szükségletek és cselekedetek minőségromlásához. Az ember ott „meghalt” az Őstenével való tökéletes egység-tudat számára. Megfigyelhető ezen iratokban is, hogy a „halál” szó nem megsemmisülést jelent (hiszen az ember nem semmisült meg, de még testében sem halt meg azonnal), hanem a halál első körben, az Istentől való lelki elválasztottságot jelenti…

Ádám tehát bár élő-szellemmel bírt továbbra is – hisz az romolhatatlan (I.Péter 3:4) –, de a lélek Istennel való egység-tudata „elhalt” benne. Vagyis egy alacsonyabb, érzékszervek által meggyengített testi tudat alá omlott a korábbi szellemi tudata, ami lelkének (pszichéjének) az isteni-forrásra való közvetlen, tudatos kapcsolódását rontotta meg. És ezzel bizony kiszolgáltatta magát azoknak a forrásról levált, halódó anyagvilágot leuraló törvény-erőknek, amiken uralkodnia kellett volna, és birodalma alá hajtania, majd pedig krisztusi örök-forrást nyerve az Élet fájáról, felszabadítani a teremtést a Jóisten számára.  Ahhoz az isteni-forráshoz kapcsolódni képes jó lelki-ismeretet veszítette hát el vétkével, ami az isteni természetet utánpótlással biztosította volna élő lelkének, amíg maga is meg nem nyerte volna az örök-élet krisztusi saját-forrását. A tiszta lelkét vesztette el ott az ember, amit a Teremtő ajándékozott neki érdemek nélkül, mikor belé lehelte az Élet-Lehelletét… De Isten Törvényeinek csak isteni képességekkel lehet engedelmeskedni, mert:

"mindenki vétkezik, és szűkölködik Isten dicsősége nélkül" (Róm.3:23)!

Amikor őseink a bűn mellett döntöttek, ezzel elvesztették maguk és leszármazottaik számára Isten dicsőségét, az azzal való tökéletes egységet. Enélkül a természetfeletti dicsőség nélkül viszont szűkölködünk, vagyis olyasfajta (erő) hiány keletkezett életünkben, ami folyamatosan a céltévesztés (a bűn) állapotában tart bennünket.

Kedves barátom! Ha Isten előtt vétek nélkül kívánsz élni, az Ige szerint nem teheted ezt meg természetes emberi erőből, ugyanis a testbe-süllyedt lelki-tudatod, "a test(ed) gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten Törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti! " - (Róm.8:7)!

Tehát az eredendően a bűn ereje alatt rabként élő embernek nincs képessége a bűnt leigázni, ezért ismét a természetet uralni képes, természetfeletti erő-forrásra van szüksége ahhoz, hogy megszabaduljon az erőtlenség terhe alól.

Folytatás lesz a következő alcímen

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.